A vizsga menetéről a leírást lentebb találod mind a B2 mind a C1 szinthez.
Írásbeli részvizsga
Olvasott szöveg értése Íráskészség 100 perc |
Szóbeli részvizsga
Hallott szöveg értése Beszédkészség 85 perc |
A vizsgázó egy tagolt cikket vagy kritikát olvas adott témában, melyből hiányoznak a bekezdéseket, szövegrészeket bevezető alcímek. Hozzá kell rendelnie a bekezdésekhez a megfelelő címet, illetve összefoglaló mondatot, de van három plusz alcím is, melyeket nem kell felhasználnia.
A vizsgázó magán- vagy hivatalos levelet, emailt vagy blogot olvas. Ezután a szöveghez kapcsolódó kérdésekre adott megkezdett válaszokat kell befejeznie.
A vizsgázó több rövid szöveget pl. apróhirdetéseket, cikkeket, brosúra szövegeket olvas azért, hogy különböző helyzetekre, problémákra megoldást találjon. Négy plusz szöveget is talál, melyek nem tartoznak egyik helyzethez sem. Szerepel egy olyan szituáció is, melyre egyik szöveg sem nyújt megfelelő megoldást, ezért a vizsgázó ide egy szomorú ‘smiley’ ikont húz.
A vizsgázó egy hosszabb újságcikket, állásfoglalást vagy ismertetőt olvas, majd a szöveggel kapcsolatos kérdésekre adott három válasz közül kiválasztja a helyeset.
A vizsgázó lát egy szöveget (pl. levél, email vagy hirdetés), melyre 120 szavas választ kell írnia. Kap három irányítási szempontot is, melyekre ki kell térnie a válaszlevélben.
A vizsgázó két opció közül választhat, melyről 150 szavas szöveget kell írnia. Az első opció minden esetben narratív, leíró típusú szöveg, a második opció informatív, magyarázó, érvelő szöveg.
A vizsgázó három rövid bejelentést, közleményt vagy instrukciót hallgat meg kétszer. Minden szöveg alapján a szöveg fő témájára vagy egy fontos pontjára vonatkozó kérdésre kell három válasz közül a helyeset kiválasztania.
A vizsgázó egy párbeszédet hallgat meg kétszer, majd a beszélgetéssel kapcsolatos állításokról eldönti, hogy igazak vagy hamisak-e.
A vizsgázó elképzelt közönség tagjaként hallgat meg egy tájékoztatót vagy előadást. A szöveg kétszeri meghallgatása után jegyzeteket egészít ki maximum 3 szóval.
A vizsgázó egy hosszabb rádióműsort, hírműsort vagy ismeretközlő online műsort hallgat meg kétszer, majd a szövegre vonatkozó kérdésekre adott három válaszból kiválasztja a helyeset.
A vizsgázó lát a képernyőn egy témát és hozzá kapcsolódó négy irányítási szempontot. Egy percig átgondolhatja, hogy miről szeretne beszélni, majd elindítja a felvételt és önállóan beszél a témáról maximum három percig.
A vizsgázóval egy gépi hang párbeszédet folytat egy adott témában, beszédhelyzetben. A vizsgázó egyenként indíthatja el a hat külön hangfelvételt, melyekből a párbeszéd áll, meghallgathatja őket kétszer, majd válaszol, illetve reagál ezekre a feladatnak megfelelően. Felvételenként maximum egy percig beszélhet, de ha úgy érzi, hogy nem tud többet mondani, akkor továbbléphet a következő kérdésre.
A vizsgázó két beszédpartnerrel beszélget egy társalgási témával kapcsolatosan, akik videófelvételről szólnak hozzá. A vizsgázó egyenként indíthatja el a videófelvételeket, melyek során a beszélők felváltva szólnak hozzá, megnézheti ezeket kétszer, majd válaszol, illetve reagál rájuk a feladatnak megfelelően. Felvételenként maximum egy percig beszélhet, de ha úgy érzi, hogy nem tud többet mondani, akkor továbbléphet a következő kérdésre.
Forrás: iTOLC.hu
"*" a kötelező mezőket jelöli
Írásbeli részvizsga
Olvasott szöveg értése Íráskészség 115 perc |
Szóbeli részvizsga
Hallott szöveg értése Beszédkészség 85 perc |
A vizsgázó egy cikket vagy kritikát olvas adott témában, melyből 1-3 mondat hosszúságú szövegrészek hiányoznak. A vizsgázónak be kell illesztenie a megfelelő szövegrészeket, de van két plusz szövegrész is, melyeket nem kell felhasználnia.
A vizsgázó több szövegrészből álló hosszabb cikket vagy több rövidebb cikket olvas, azzal a céllal, hogy különböző problémákra, helyzetekre megoldási javaslatokat, tippeket találjon. Egy szituációhoz több szöveg is nyújthat segítséget, ezért több szöveghez is hozzá lehet rendelni.
A vizsgázó egy hosszabb újságcikket, beszámolót olvas. Ezután a szöveg rövid összefoglalását látja, melyből bizonyos szavak hiányoznak. Ki kell egészítenie a szöveg összefoglalót egy-egy saját szóval és ügyelnie kell arra is, hogy a beírt szó grammatikailag helyes legyen.
A vizsgázó egy hosszabb újságcikket, állásfoglalást, kommentárt vagy kritikát olvas, majd a szöveggel kapcsolatos kérdésekre adott három válasz közül kiválasztja a helyeset.
A vizsgázó lát egy szöveget (pl. levél, email, memo vagy hirdetés), melyre 150 szavas választ kell írnia. Kap három irányítási szempontot is, melyekre ki kell térnie a válaszlevélben.
A vizsgázó két opció közül választhat, melyről 200 szavas szöveget kell írnia. Az első opció minden esetben narratív, leíró típusú szöveg, a második opció informatív, magyarázó, érvelő szöveg.
A vizsgázó három rövid bejelentést, közleményt vagy instrukciót hallgat meg kétszer. Minden szöveg alapján a szöveg fő témájára vagy egy fontos pontjára vonatkozó kérdésre kell három válasz közül a helyeset kiválasztania.
A vizsgázó egy párbeszédet hallgat meg kétszer, majd a beszélgetéssel kapcsolatos állításokról eldönti, hogy igazak vagy hamisak-e.
A vizsgázó elképzelt közönség tagjaként hallgat meg egy tájékoztatót vagy előadást. A szöveg kétszeri meghallgatása után jegyzeteket egészít ki maximum 3 szóval.
A vizsgázó egy hosszabb rádióműsort, hírműsort vagy ismeretközlő online műsort hallgat meg kétszer, majd a szövegre vonatkozó kérdésekre adott (megkezdett) válaszokat maximum három szóval kiegészíti.