Az angol társalgás során szavakat használunk, mint jeleket, a gondolataink továbbítására.

A szavakat a beszédben a kiejtett hangok alapján ismerjük fel. Általában az emberek egy szóhoz, egy kiejtést tanulnak meg jól egy idegen nyelv tanulása során, és azt használják, amikor ők maguk beszélnek. És ez alapjában véve rendben is van, amikor mi beszélünk.

De mi történik, ha más valaki kezd el hozzánk beszélni? Hát persze: nem mindenki teljesen ugyanazt a hangot fogja kiadni! Itt persze beszélhetünk arról, hogy ő ilyen meg ilyen akcentussal beszél. Nos, természetesen vannak akcentusok, amelyek egy adott területre jellemzőek. De itt nem erre akarok utalni.

Egyszerűen arra, hogy az emberek nem egyformán formálják a hangokat. Így azt sem jelenthetjük ki, hogy egy szónak csak egy kiejtése van.

Mi magyarok sem egyformán beszélünk. Minden ember más és más. Nem egyformák a fogaink, a szánk stb. És a szavakat is másképp ejtjük ki.

De életünk során megtanuljuk beazonosítani ezeket és tudjuk, hogy a sok, “kicsit” különböző hangsor valójában ugyanazon szóra utal. Kialakítunk egyfajta “türelmi zónát”, amit elfogadunk. Ez az anyanyelvünkön már fel sem tűnik.

Ezt a “türelmi zónát” természetesen az idegen nyelv esetén is el kell sajátítani, hiszen mielőtt bármilyen szót vagy jelet értelmeznénk, pontosan tudnunk kell melyik az a szó vagy jel. Pontosan kell hallanunk ahhoz, hogy egyáltalán belekezdjünk az értelmezésbe. Így javíthatjuk az angol társalgás képességünket és a beszéd értésünket.